Mély levegő, kifúj! Újra! Mély levegő, kifúj!
Bella a szoknyájába törölte izzadtságtól nedves tenyerét. Nem is a tömeggel volt a gondja. Ember, hiszen kicsi kora óta szerepelt! De most sokkal nagyobb felelősség nyomta a vállát. Csapatkapitánynak lenni sem piskóta, de most élete álma válik valóra, hacsak részlegesen is. Lehunyta a szemét, amíg Mr. Suarez a spanyol körről hablatyolt. Évente talán ha két diákja volt a délutáni foglalkozáson. Bella majdnem felnevetett, mikor meghallotta, amint Alice igencsak hatásosan kitúrta a pódiumról a tanárt. De csak majdnem. Elég ideges volt, hogy visszanyelje a kuncogást. Idegesen kitörölte a szemsarkából az összegyűlt festéket, majd újabb adag friss oxigént próbált a tüdejébe préselni.
A szíve nagyot dobbant, s kis híján leugrott a székéről. Pár pillanat alatt moderálta magát, majd kérdőn nézett a vállára tett kéz tulajdonosára. Piccard edző barátságosan mosolygott, miközben biztatóan megszorította a vállát.
- Nyugalom, McCarthy! - sutyorogta. - Van elég eszed ahhoz, hogy nem fogsz leégetni egyikünket sem. Összeírtad, hogy miről kell beszélned?
- Igen - suttogta vissza Bella. - Vagy százszor elmondtam a tükör előtt.
- Jól van - paskolta meg a nő, majd visszafordult a pódiumon szónokló Niles edzőhöz. Úgy ítélte meg, hogy Bella megfelelő a pozícióra. És még sosem hagyta cserben az ítélőképessége. Türelmetlen pillantást vetett a karórájára. Lassan másfél órája ült egy helyben, amit a teste nem nagyon díjazott. Bár jobb lesz, ha hozzá szokik, hogy reggeltől estig nyugalomra van intve.
Niles edző volt az utolsó előtti, aki beosztotta a diákokat a hétre - vagyis arra a másfél napra, ami még hátra volt. Bella elnyomta magában a késztetést, hogy kisprinteljen a csarnokból. Megfontolt léptekkel indult meg a pódiumhoz, miközben az iskolai tömeg morajlani kezdett. Megköszörülte a torkát és lesimította a szoknyája ráncait, majd a mikrofonhoz lépett. Alice a többiekével együtt kitette az ő papírjait is. Lepislantott rájuk, holott fejből tudta az egészet. Ahányszor elgyakorolta, szerinte még a családja is megtanulta.
- Sziasztok! Isabella McCarthy vagyok, a szurkoló csapat kapitánya. Mint páran már tudjátok, Piccard edző az idén már nem taníthat. Ez úton is szeretnék neki sok boldogságot és kitartást kívánni a babázáshoz! - Bella megtapsoltatta edzőnőjüket, majd egy ideges torokköszörüléssel folytatta. - Engem ért az a megtiszteltetés, hogy átvehetem a posztot az idei évre, amit a tanárnő betöltött a Walton Középiskolában. Ez a változás leginkább a szurkolócsapatra és a kilencedik osztályosokra terjed ki. Még egyszer köszönöm pedagógusainknak, hogy egyhangúlag támogatták a döntést, hogy mint a Walton High School Cheer edzője és a kilencedikes diákok testnevelés tanára csatlakozhattam iskolánk tantestületéhez!
Benedvesítette kiszáradt ajkait.
- Kedves gólyák, illetve a vállalkozás szellemével megcsapott diákok! A szurkolócsapatba válogatás útján lehet bekerülni. Ma tizenegy órakor az A épület tizenkettes termében várom mindazokat, akik szeretnének csatlakozni köreinkbe. Egyenlőre nincs szükség edzőruhára - csitította el a zúgolódást. - Ma még csak a papírmunkát intézzük el, illetve szeretnék egy pár perces beszélgetést folytatni. Holnap reggel nyolc órától várni fogom a jelentkezőket itt, a tornateremben. Hozzatok edzőcipőt és lehetőleg olyan edzőruhát, amiben láthatom az izommunkát is!
- Ezúton felhívnám szíves figyelmét mindenkinek, hogy a Walton High School Cheer a nyári nemzetközi edzőtáborban megszerezte immáron az AAAAA státuszt, mely lehetővé teszi, hogy ha jól teljesít a csapat, idén akár az országos versenyen is képviselhetjük iskolánkat!
- Szóval ne feledjétek, tizenegy óra, A épület tizenkettes terem! Szeretettel várunk mindenkit! További szép napot!
A szíve a torkában dobogott, miközben elhaladt az igazgató és húga mellett. Alice alig láthatóan rákacsintott, de a vigyorát semmivel sem tudta eltakarni. Bella haloványan visszamosolygott, de többre nem volt ereje. Szó szerint belehuppant a Piccard edző melletti székbe.
Ez az! Megcsinálta! Túlélte és nem égetett le senkit sem!
Remegve kifújta a levegőt, amit észre sem vett, hogy bent tartott, mióta elfordult a mikrofontól. Igyekezett nem tudomást venni Piccard edző önelégült mosolyáról, miközben az igazgató lezárta a rendezvényt és útjára eresztette az embereket.
- Köszönöm, McCarthy! - paskolta meg a vállát az edzőnő, majd rátámaszkodva feltolta magát a kényelmetlen székből. - Többre hivatott, mint Forks. Úgyhogy ha volna szíves majd valamelyik héten meglátogatni, esetleg odaadhatnám az ajánlólevelét.
- Mi? - tört ki Bellából váratlanul. Fel sem fogta, hogy mit mondott. - Jesszusom, köszönöm, köszönöm, köszönöm!
A szája elé kapta a kezét, hogy ne kezdjen sipákolni, mint egy tizennégy éves plázacica. De nem bírta ki, hogy ne ugorjon azonnal Emmett nyakába, amint a srác megjelent a háta mögött. Emmett felnevetett és magukhoz vonta az időközben megérkező, vigyorgó húgukat is.
- Annyira ügyesek voltatok! - dicsérte meg őket. Valamilyen szinten sosem fog felnőni, legalábbis nem egyhamar, ezt mindenki tudta. Ő az örök vidám Teddy mackó. Másrészről viszont néha ő vette át az apa szerepét húgai felett. És szerette ezt tenni. Bella és Alice voltak az ő kistestvérei, még ha csak percekben mérve is. Nem bírta nézni, ahogy szétestek szüleik halála után. Mást nem tudott tenni, mint gondoskodni róluk, amíg nem jött Eve nénikéjük. Örökké benne maradt a kép a szemeiben, ahogy Alice a falnak dőlve, zokogva csúszott a padlóra. És nem tudta megvédeni a fájdalomtól.
Mindig igyekezett nem mutatni a fájdalmát, de talán most túl későn rejtette el. A lány együtt érző pillantással mosolygott vissza rá. Majd hosszú, napfény arany hajzuhatagát hátracsapva eltűnt a tömegben, ahogy jött. Hiába fürkészte a kavalkádot, nem találta meg a türkizkék, fényes blúzba és farmerba rejtett tökéletes testet, amit a fél ünnepség alatt csodált.
