4.fejezet

- McCarthy!
A dörrenésre mindenki megfordult, aki még a tornateremben volt. A két lány összerezzent bátyjuk karjaiban.
- A pályára, most!
Niles edző erőteljes hangjától zengett a csarnok, s akiket eddig nem vett észre, azok igyekeztek észrevétlenül kisurranni a foci pályára.
Emmett lemondóan felsóhajtott. - Megyek már, uram! Délután találkozunk, csajok.
Emmett ruganyos léptekkel indult a hátsó ajtóhoz. Alice a szemét forgatva karolt nővérébe.
- Remélem, te nem fogsz Niles edző diktatórikus módszereivel élni, mert lecsaplak!
Bella látványosan végigmérte a platformos magassarkúban fél fejjel alacsonyabb ikerhúgát. Elnevette magát.
- Jó vicc, törpe!
Alice könyökkel oldalba bökte. - Menjünk, nekem még dolgom van.
- Benézel a válogatásra?
- Ki nem hagynám - vigyorgott. - De előtte - tekintete végigpásztázta az udvart - kell nekem pár segítő kéz. Ön nem akar nekem segíteni, tanárnő?
Bella a szemét forgatta. - Na szia!
Öles léptekkel igyekezett az A épület felé. A diákok egyre inkább beszivárogtak a különböző épületekbe a csepergő eső elől. Morcosan tekintett fel az égre, ahogy a szemébe pottyant egy vízcseppecske. Utálta Forks - ot. 3500 lakos, és sehol egy pláza vagy egy normális szórakozó hely, a legközelebbi város 57 mérföldnyire. De messze földön a legszarabb ezen a helyen az időjárás volt. Állandó jelleggel ilyen - olyan formájú csapadék hullott az égből, a levegő páratartalma már - már vetekedhetett egy esőerdőével. Úgy is nézett ki a környék, mint egy esőerdő. Minden csupa zöld és nyálkás a város közepén is. Kéri szépen, mégis hol maradnak a betontömbök végeláthatatlan labirintusai? Az igazi állami iskola légkörét kölcsönző drótkerítések, fémdetektorok és biztonsági szolgálat? Vagy legalább öt percnyi napsütés?
Bosszús fújtatásba kezdett, de a levegő a tüdejében akadt, ahogy figyelmetlenül nekicsörtetett valaminek. Vagy inkább valakinek. Hallotta a meglepődött mordulást, de nem igazán tudott elmerülni a mély, simogató férfihangban, ugyanis egyenes pályán haladtak a talaj felé. Érezte a becsapódást, ami minden oxigént kiszorított a mellkasából, hogy aztán egy fájdalmas nyögéssel kiterüljön az alája szorult testen.
A háta mögött felharsanó nevetés szinte elhalt a fülében lévő zúgástól, ahogy minden vér az arcába tolult. Mozdulat közben merevedett meg, mikor áldozata pillantása találkozott az övével. Szeretett volna legalább egy "Bocsi!" - t kinyögni, de csak tátogott, mint egy partra vetett hal. Az eszébe vésődött a markáns arcél, az egyenes vonalú orr, a rózsaszín ajkak íve, a mézszínű szemet keretező dús, fekete szempillák látványa és annak a kócos, vörös hajnak is, ami olyan hívogatónak tűnt, hogy legszívesebben azonnal beletúrt volna, hogy leellenőrizze, tényleg olyan puha - e, mint amilyennek tűnik.
Az utolsó pillanatban vette észre, hogy mit fog tenni és pár centivel arrébb kormányozva a kezét, rátámaszkodott. Már így is épp eléggé kellemetlen helyzetbe hozta magát. Mély levegőt véve legurult az áldozatáról és talpra szökkent. Zavarát leplezve a ruháját porolta le. Aztán mikor már úgy érezte, képes hangremegés nélkül megszólalni, a kezét nyújtotta a még mindig a földön fekvő személynek.
- Bocsánat! Véletlen volt, nem figyeltem. Jól vagy?
- Ja - bökte ki a fiú tömören, majd Bellát figyelmen kívül hagyva egy másik srác rántotta talpra. - Legközelebb nézzen a lába elé... tanárnő - grimaszolt gúnyos hangnemben, majd egy szőke, szoborszépségű lánynak nyújtva a karját, eltrappoltak. A hosszú hajú még vetett rá egy pillantást, talán némi sajnálatot próbált közvetíteni, de aztán a barátai után indult.
Bellának reagálni sem maradt ideje. Bosszúsan fújtatott. Szíve szerint a fiú után rohant volna felképelni, amiért ilyen bunkón viselkedett. Nem várta el, hogy magázzák és az idősebb diákok tanárként kezeljék - ezeket a fiúkat és a lányt inkább nézte főiskolásnak, minthogy kilencedikesnek, holott még nem látta őket Forksban. De az rettentően faragatlan megnyilvánulás volt, hogy a segítő kezet máséra cserélte, és még csak meg sem köszönte. Toppantott egyet a lábával. Tuskó... Te jó ég! Vagy csak ő lett ennyire konzervatív kisvárosi néni?!
- Utálom ezt a helyet - morogta az orra alatt.
Még akkor is fortyogott benne a düh, mikor lehuppant Piccard edző íróasztalához. Vagyis most már a saját íróasztalához. Halmokban hevertek előtte az iratok. Rohadt élet! - nyögött fel gondolatban. Hát ezt felejtette el tegnap délután. Az őrülten hömpölygő tantestület rései közt kikutatta a faliórát. Tíz óra. Hát ez igazán remek!
- Egy kicsit el vagy veszve, ha jól gondolom, aranyom - szólalt meg az ismerős hang a háta mögött. Gondolataiba mélyedve eléggé váratlanul érte, így ugrott egyet a forgós székben.
- Mrs. King, megijesztett - perdült meg.
Az alacsony tanárnőnek ülve a szemébe tudott nézni, aki csak jókedvűen mosolygott. A nyakát nyújtogatva nézett el Bella válla mellett. Az asztal jobb külső sarkára pakolt irományokra bökött ráncos ujjával.
- Azt ott, nyugodtan hagyd akkora, mikor nem vagy elhavazva. Hónap végéig eszébe sem fog jutni az igazgatónak, hogy át akarja nézni, na nem mintha addig egyáltalán lenne rá egy percnyi ideje is. Az viszont - bökött egy post - itokkal teletűzdelt füzetszerűségre magyarázás közben - legkésőbb holnap reggelig kerüljön a tanulmányi irodába. Ami megmarad a felvételi lapokból, azt rakd félre. Idénre ez a maximum, nem fogsz újakat kapni, ha eltűnik és esetleg új csoporttag jönne. Aztán az a táska az évkezdő " ajándékcsomag " - macskakörmözött a levegőben. - A többit meg nem látom.
- Már ez is hatalmas segítség, Mrs. King.
Bella úgy érezte, hogy mindent tud már a munkáról, ha egyszer kiválasztották erre a pozícióra. De jelenleg úgy érezte, még nagyon - nagyon sok tanulnivaló vár rá... Ja, meg papírmunka.
Üdvözöllek, Bella McCarthy, a tantestület zárt kis világában - veregette saját magát vállon szarkazmussal telt gondolataiban.