6. fejezet

Alice nyugtalanul figyelte nővére hánykolódását. Egy megérzésre riadt, hogy valami nincsen rendben. S mikor benyitott Bellához, annak rémült nyöszörgésével kellett szembenéznie... És a rémálommal, ami fogva tartotta a lányt. Bella újabbat dobott magán, de ikerhúga nem tudott mást tenni, minthogy erősen szorította a kezét, hátha megérzi a jelenlétét.

Bella elégedetten jött ki az iskolából. Már javában elmúlt nyolc óra, az eső szakadt, de ez cseppet sem tántorította vissza a sétálástól. Húga elkérte tőle délben az autót. Igaz, felhívhatta volna bátyját, vagy bácsikáját is, hogy jöjjön érte, de úgy érezte, a mai nap után jót tenne neki egy kis gyaloglás. Tele volt az agya mindenfélével, de leginkább Rosalie Cullennel. Furcsállta a lányt, hiszen neki azt mondta, még sosem tornázott. És tényleg, mikor először rá került a sor, még egy normális bukfencre is képtelen volt. De azután még a tornászmúltú Jessica sem hajthatott volna végre szebb gyakorlatokat. Majdnem olyan magasra ugrott, mint ő. És a több órás edzés után még csak nem is pilledt el. Természetesen a csapatban volt a helye, de nem tudta, mit is gondoljon arról a lányról. Nem vette komolyan a szurkolást, látszott rajta. Csak egyfajta délutáni időelütésnek tartotta. És így Bella nem merte beengedni maguk közé. Az ilyen emberek kiszámíthatatlanok, ezt jól tudta. Úgyhogy végül azt mondta a lányoknak, hogy még a hétvégén gondolkodik rajta, felvegye - e.
A sötét felhők és a sűrű fák miatt mintha már éjszaka lett volna Forks - ban, holott még nyár volt. Bella hagyta, hogy a sűrű cseppek az arcába hulljanak, kimosva az aggodalmas ráncait. Az utóbbi napokban kihagyta a futást, de abban a pillanatban megfogadta, hogy hétfőtől újrakezdi. A hétvége még legyen a pihenésé, de a hétköznap gondjainak elviseléséhez szüksége lesz a természetre.
Az esernyő jótékony burka alatt sétálva a lányban furcsa érzés kezdett úrrá lenni. Körülnézett, de csak a házak kertjeiben nyekergő üres hinták néztek vissza rá. Megborzongott, úgyhogy összébb húzta magán a kabátkáját és felgyorsította lépteit. Talán mégsem volt olyan jó ötlet vállalkoznia erre a sétára ilyen ítéletidőben!
A házak közti bokros, majd fás részek egyre nőttek, ahogy távolodott a város szívétől. A nadrágszára átázott a lépteivel felvert víztől. A különös érzés kezdte egyre inkább maga alá vonni, egyre gyakrabban borzongott meg, s úgy érezte már sosem éri el az utca végét.
Még fel sem fogta a látványt, talán éppen ezért vágódott át az egyik letört, vaskos faágon. Csak a szerencsén múlt, hogy nem a mellkasába fúródott a szél csavarása okozta hegyes karó, hanem a tenyerét karcolta fel. Nem volt mély a seb, de Bella felszisszent, ahogy az esőcsepp végigmarta a véres hasadást. A táskája után nyúlt ép kezével, majd feltápászkodott a sáros földről. Na szép! Ennyit a ruhájáról! Visszafordult a leszakadt ághoz, hogy eldöntse, hogy zaklassa - e ilyenkor  a közterületeseket, vagy ráér vele szombat reggel is... De egy sötét alakba ütközött.
Úgy érezte magát, mint a filmek főszereplői, mikor lassított felvételként látják a körülöttük történő dolgokat. De igazából nem erről volt szó, hanem hogy a hirtelen megugrott adrenalintól gyorsabban észlelt mindent.
Látta, amint a kemény, nagy alak arca kiválik a sötétből. Látta Edward Cullen fogait fehér pengeként csillanni, miközben orrlyukai a kétszeresére nyíltak a normálisnál. Fekete szemei mintha mélységes, üres kutakként működnének, magukba szippantották a tekintetét. Érezte a szélnél és esőnél hidegebb kezeket a saját sérült kezén. De mintha az agyát elvágták volna a külvilágtól. 
Aztán olyan gyorsan maradt egyedül, hogy meginogott.
Szédült, kevergett a gyomra, a csuklója fájdalmasan lüktetett. Legszívesebben leült volna a vizes, sáros járdára, de valahogy mégis volt annyi önfegyelme, hogy elnehezült fejét felemelje a félelmetes iskolatársa után kutatva. Mi a franc ez? - tette fel magában a kérdést. Két másik alak birkózott támadójával... 
- Menj már!
A sikításszerű hangra a fejét kitisztulni érezte, de még így is képtelen volt arra, hogy megmozdítsa a végtagjait.
- Fuss! Fuss, te bolond!

Hirtelen riadt meg. Hálóinge megtekeredve tapadt verejtéktől csatakos testéhez, szíve őrült iramot diktált. Kezén a kötés is benedvesedett az éjjel. Már lecsúsztatta a lábait a padlóra, mikor észrevette a másik oldalán szuszogó apró testet. Sejtette, hogy hangosan dobálta magát az ágyon, mint mindig, ha rosszat álmodik, de azt nem gondolta volna, hogy még Alice - t is felkeltette vele. Apró puszit nyomott húga homlokára, majd betakargatta. Ő pedig őrülten kavargó gondolataival és kificamodott bokájával elbicegett a fürdőszobába.
Magyarázatot fog követelni a Cullen ikrektől. Amint lesz elég bátorsága szembenézni velük... Bárcsak ne lennének ma hivatalosak a házukba! Ha rajta múlna, nem engedné be őket az otthonukba!